Emberölés Mihálygergén

2017. 02. 22., sze - 04:52
Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy 27 éves nőt hallgattak ki gyanúsítottként és vettek őrizetbe a rendőrök.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 27 éves mihálygergei nő ellen.

A salgótarjáni kórházból érkezett a bejelentés 2017. február 21-én 0 óra 25 perckor, miszerint egy 27 éves mihálygergei nőt szállítottak be az intézetbe, aki egy-két napja szülhetett, de a nő tagadta a szülés tényét.

A rendőrök a nő lakóhelyén házkutatást tartottak, és a halott csecsemőre a családi ház egyik melléképületében találtak rá. A nyomozás jelenlegi adatai, valamint az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a csecsemő élve született, a szülést követően a terhelt a gyermekét megölte, majd elrejtette.

A rendőrök a nőt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tesznek az előzetes letartóztatásának indítványozására. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Gyalog és kamionban megbújva próbálkoztak

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba tizenhárom migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.

 

Baleset a 3-as számú főúton

A 3-as számú főúton Arnót térségében a 191. kilométerszelvényben Miskolc irányába történt baleset miatt a rendőrök az utat teljes szélességében lezárták.

 

Elvitte a spórolt pénzt

Lopás miatt indult eljárás a Pápai Rendőrkapitányságon egy 46 éves nemesszalóki nő ellen, aki több mint másfél millió forintot lopott el ismerősétől.