Emberölési kísérlet Ózdon

2014. 01. 30., cs - 16:03
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes szóváltást követően megszúrta alkalmi ismerőseit.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást V. István 18 éves ózdi lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított a nála lévő zsebkéssel Ózd belterületén 2014. január 30-án 7 óra 10 perckor előzetes szóváltást követően három fiatalembert megsebesített, akik közül a mentőszolgálat munkatársai egy 16 éves fiút életveszélyes sérüléssel szállítottak kórházba. A két másik sértett a támadás során nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

A bűncselekmény elkövetését követő egy órán belül a rendőrök azonosították, elfogták és az Ózdi Rendőrkapitányságra előállították a késelőt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az emberölés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt megindított büntetőeljárásban gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vételét tervezi a 18 éves támadónak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.