Feldühítették a "szabálytalanul" parkoló autók

2016. 11. 28., h - 14:04
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három nap alatt négy személygépkocsit is megrongált a nyíregyházi gyanúsított. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását.

A rendőrség Tevékenység-irányítási Központjába 2016. november 22-én 18 órakor arról tettek bejelentést, hogy egy ismeretlen férfi Nyíregyházán, a Krúdy közben letörte egy parkoló gépkocsi visszapillantó tükrét. A jármű tulajdonosa tetten érte és visszatartotta a rendőrök kiérkezéséig a zavartan, agresszívan viselkedő férfit. A feltételezett elkövető előállítása után a rendőrök megállapították, hogy több, ugyanazon a környéken elkövetett gépkocsi megrongálásával is megalapozottan gyanúsítható a 44 éves nyíregyházi férfi. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított három nap alatt négy gépkocsit rongált meg. Saját bevallása szerint a bűncselekményeket azért követte el, mert feldühítették a véleménye szerint szabálytalanul parkoló autók. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság O. Andrást rongálás és garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.