Felgyújtotta a házat - videóval

2014. 11. 11., k - 15:52
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy mátraverebélyi férfi megöléssel fenyegette meg rokonait, majd meggyújtotta ruháit.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya több emberen elkövetett emberölés bűntett kísérlete megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 37 éves mátraverebélyi férfi ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. november 9-én 9 óra körüli időben az édesanyja tulajdonát képező lakóházban - ahol mozgáskorlátozott édesanyjával, és két testvérével lakott - a saját ruháit összegyűjtötte és meggyújtotta; közben az ott tartózkodó családtagjait azzal fenyegette meg, hogy megöli őket. A cselekmény következtében ház lakhatatlanná vált, személyi sérülés nem történt, a szándékosan okozott tüzet a katasztrófavédelem munkatársai eloltották.


A rendőrök a férfit, előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. A Balassagyarmati Járásbíróság 2014. november 11-én elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását. A hatóság szakértők bevonásával vizsgálja a közveszély okozás gyanúját is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.