Ferencvárosi szórakozóhely előtt szúrtak meg egy férfit

2016. 10. 14., p - 11:55
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a férfiak ellen elfogatóparancsot adtak ki, egyiküket elfogták, míg társai önként feladták magukat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytat J. Artúr 19 éves budapesti, L. Róbert Artúr 20 éves budapesti, J. Erik Lajos 21 éves rákóczifalvai és L. Roland 25 éves budapesti lakosok ellen garázdaság bűntett miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint J. Artúr 2016. október 8-án 5 óra 15 perc körül egy Budapest IX., Ferenc körúti szórakozóhelyen szóváltásba keveredett egy testvérpárral, majd dulakodni kezdtek, ezért kivezették őket a helyről. Az épület előtt csatlakozott hozzá három társa és tovább vitatkoztak, melynek során J. Erik Lajos megszúrta a sértettet. Az esemény során az egyik sértett súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrök a férfiak ellen elfogatóparancsot adtak ki. A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályának munkatársai L. Rolandot 2016. október 11-én 20 óra 55 perckor elfogták. Társai 2016. október 12-én adták fel magukat a kerületi rendőrkapitányságon.

A rendőrök a négy férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd J. Erik Lajost és L. Róbert Artúrt őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. Másik két társuk szabadlábon védekezik. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kamionokban bújtak meg

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba tizenkét migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

 

Idős férfit rabolt ki

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek egy helybélit, aki a gyanú szerint meg is akarta rúgni azt a 75 éves férfit, akitől erőszakkal vette el a táskáját.

 

Vámáru helyett illegális migráns

Embercsempészés miatt indult eljárás egy osztrák férfi ellen, aki egy török állampolgárt próbált meg illegálisan Magyarországra beutaztatni Röszkénél.

 

Pénztárcát lopott

A mosonmagyaróvári rendőrök rövid időn belül elfogták a férfit, aki kihallgatása során további bűncselekmény elkövetését is beismerte.