Fiataloknak is árulta a drogot

2016. 01. 02., szo - 06:35
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykátai rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy 32 éves férfi ellen.

A Nagykátai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott kábítószer-kereskedelem bűntett és új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A Nagykátai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály munkatársai 2015. április 10-én 17 óra 20 perckor intézkedés alá vonták a Tápiószecső külterületén személygépkocsival közlekedő 32 éves F. Károlyt, mivel információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a férfi rendszeresen kábítószert értékesít helyi fiataloknak.

A gyanúsított nagykátai lakásában megtartott házkutatás során a nyomozók kábítószergyanús anyagokat, illetve ennek terjesztéséhez szükséges eszközöket találtak és foglaltak le. Az igazságügyi szakértő véleménye szerint a lefoglalt anyagok amfetamin hatóanyagot tartalmazó, valamint jogszabály alapján új pszichoaktív anyagnak minősülő szerek voltak.

 

 

 

 

F. Károlyt a rendőrök elfogták és a Nagykátai Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók a férfit kábítószer-kereskedelem bűntett és új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, mivel a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014 januárja óta – ez idáig ismeretlen személytől – heti rendszerességgel vásárolt a fővárosban speed-et, kristályt és biofüvet, melyeket nagykátai otthonában értékesített tovább, többek között 18. életévüket be nem töltött személyek részére. A nyomozóhatóság a 32 éves férfit őrizetbe vette, az illetékes bíróság pedig 2015. április 12-én előzetes letartóztatásba helyezte.

A gyanúsított ellen – szakértők bevonása mellett – folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.