„Forgalomból kivonva” - képekkel

2014. 10. 25., szo - 10:33
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Titkos ajtó rejtette a közel 170 ezer darab gyógyszert és az azok előállításához szükséges eszközöket egy Budapest, XXII. kerületi pincében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya egészségügyi termék hamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást – őrizetbe vétele mellett – L. Lajos 45 éves budajenői lakos ellen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányságra bejelentés érkezett arról, hogy egy férfi feltehetően kábítószert fog vásárolni 2014. október 21-én egy Budapest III., Szentendrei úti telephelyen. A BRFK Felderítő Főosztályának munkatársai megjelentek a bejelentett címen, ahol igazoltatták az ott tartózkodó két férfit.
Az ellenőrzés során a rendőrök L. Lajos autójában – amely mellett a nyomozók megérkezésekor a két férfi állt - több száz darab, „Rivotril ” feliratú gyógyszeres üveget és benne, feltehetően hamis gyógyszert, felirat nélküli zacskókban további tablettákat, több száz címke nélküli üveget, bontatlan kartondobozban lévő címkézett „gyógyszert”, határidőnaplót, mobiltelefonokat, SIM kártyákat és tasakban lévő ismeretlen összetételű fehér port találtak.
A Felderítő Főosztály munkatársai megállapították, hogy a gyanúsított egy másik telephelyhez is rendelkezik kulccsal, így ott is házkutatást tartottak.
A nyomozók a Budapest XXII., Nagytétényi úti pincében egy gyógyszergyárhoz hasonló üzemet találtak annak minden szükséges kellékével együtt. A pincéből ipari mennyiségű „Rivotril 2 mg” feliratú matricát, üres üvegeket, fel nem használt zárókupakot, vattát, a tabletták készítésére, szárítására és portalanítására alkalmas eszközöket, matricázó készüléket, fehér porral szennyezett szitákat, edényeket, maszkokat digitális mérlegeket és védőszemüvegeket foglaltak le.
 A nyomozók a férfit bűncselekmény gyanúja miatt előállították, majd bűnügyi őrizetbe vették.
L. Lajossal szemben a további eljárást a BRFK Felderítő Főosztálya folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2014. október 24-én elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.