Gépkocsikban hagyott értékekre utazott

2016. 02. 10., sze - 13:22
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A megyeszékhelyen a rendelkezésre álló adatok alapján 6 autót tört fel K. Mihály.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Kecskeméten, a Jókai utcában parkoló személygépkocsi jobb első ablakát ismeretlen elkövető 2016. január 15-én 17 óra 15 perc körüli időben betörte. Ezt követően az autóból eltulajdonított egy táskát, melyben tankönyvek, iskolai jegyzetek, valamint egy parfüm, egy hajvasaló és készpénz volt. A rendőrök beazonosították és 2016. február 7-én 15 óra 55 perckor őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható K. Mihályt. A 27 éves helyi férfi további 5 gépkocsifeltörés elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható. A kecskeméti nyomozók kezdeményezték a gyanúsított előzetes letartóztatását, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság 2016. február 10-én elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fának ütközött a menekülő sofőr

Egy sofőr Kecskemét belterületén jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet, és nem állt meg a rendőri jelzés ellenére sem. Menekülés közben több szabályszegést is elkövetett, végül balesetet szenvedett. A járműben tartózkodó három személy ezután is menekülni akart, végül az egyenruhások elfogták őket.