Gépkocsikon ugrált

2015. 11. 30., h - 08:54
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szombaton éjszaka személygépkocsik tetején sétált, ugrált és kiabált egy fiatal Szolnokon. A rendőrök néhány órán belül azonosították és elfogták.

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2015. november 28-án 24 óra körüli időben arról, hogy egy fiatal fiú 22 óra és 23 óra 50 perc közötti időben Szolnok egyik utcáján két szabályosan parkoló személygépkocsi tetejére felment, azokon sétált és ugrált, miközben hangosan kiabált. A jogsértő férfi ezután az autóról leugrott és elmenekült. Mindkét személygépkocsi motorházteteje megrongálódott. A rendőrök a begyűjtött adatok alapján gyorsan azonosították és lakásán elfogták a 18 éves szolnoki fiút, aki beismerte tettét. A rendőrök előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra Z. Nándort, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt ellen garázdaság vétség és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.