Gina szagolta ki a drogot

2014. 10. 24., p - 09:00
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A férfi bérelt kocsiba rejtve akart közel 20 millió forint értékben kábítószert Magyarországra csempészni.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást - fogva tartása mellett – egy 39 éves bolgár állampolgárral szemben.

 

A gyanúsított 2014. január 30-án hajnalban jelentkezett belépésre a Röszkei Határátkelőhelyen. A rendőröknek gyanússá vált a viselkedése, ezért a Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársaival közösen intézkedés alá vonták a férfit. Az autó átvizsgálása során a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség kábítószer-kereső kutyája, Gina jelzett a kutyavezetőnek.

Megállapítást nyert, hogy a férfi által vezetett bérelt személygépkocsi pótkerekében, valamint az első lökhárítók mögötti rejtekhelyeken nejlonfóliába csomagolva 10,4 kilógramm marihuana kábítószert akart becsempészni Magyarország területére.

A kábítószer feketepiaci értéke kb. 19 millió forint.

A férfival szemben a további eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat 2014. október 22-én vádemelési javaslattal megküldte a Csongrád Megyei Főügyészség részére.


 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.