Gyerekkorút rabolt ki

2017. 01. 18., sze - 08:42
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fiatalkorút azonosították és elfogták a salgótarjáni nyomozók.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2017. január 14-én 13 óra 30 perckor érkezett a bejelentés, miszerint Salgótarján belterületén, az utcán egy 11 éves fiút egy ismeretlen férfi megfenyegetett, majd miután a gyermekkorú a nála lévő csomagokat nem adta át azt a kezéből kitépte.

A salgótarjáni nyomozók a beszerzett adatok alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 16 éves salgótarjáni fiút, akit 2017. január 16-án elfogtak, és a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállítottak.

A fiatalkorú ellen - őrizete vétele mellett -  rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Salgótarjáni Rendőrkapitányság, és egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.