Gyermeke megölésével gyanúsítják az anyát és volt élettársát

2015. 10. 17., szo - 05:04
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy év után került rendőrkézre.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya eljárást indított tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. október 27-én a reggeli órákban a Budapest XVIII., Szövet utcában található egyik ház szeméttárolójából egy újszülött csecsemő holtteste került elő. A helyszíni szemle és az elsődleges orvosi vizsgálatok szerint a
csecsemő élve született, feltehetően egészségesen. Halála a születést követő rövid időn belül, idegenkezűség által következett be.

A közel egy éve tartó nyomozás során a rendőrök látókörébe került a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható B. Andrea 32 éves és volt élettársa, K. Gábor 33 éves budapesti lakos. A nyomozók 2015. október 16-án a délutáni órákban Budapesten elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható édesanyát és volt élettársát. A nőt és a férfit előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.

A gyanúsítottakkal szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya folytatja le és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.