Hamis ápoló

2016. 11. 04., p - 12:29
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idős embereket károsított meg egy sárkeresztúri nő Székesfehérváron.

Otthonában fogták el 2016. november 3-án hajnalban a fehérvári nyomozók azt a nőt, aki a megalapozott gyanú szerint az elmúlt egy hónapban idős embereket tévesztett és károsított meg Székesfehérváron.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 33 éves sárkeresztúri nő 2016 októberében több, 70 és 90 év közötti idős nénit keresett meg otthonában és azt állította nekik, hogy a háziorvos új asszisztense. Majd az orvos névében felajánlott ajándékba egy gyógyító hatású takarót, amiért alkalmanként több tízezer forintot fogadott el, azzal az indokkal, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár azt később visszafizeti.

A nőt csalás bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók, majd bűnügyi őrizetbe vették.    

A székesfehérvári rendőrök kérik azok jelentkezését, akik hasonló jellegű bűncselekmény áldozatává váltak jelentkezzenek személyesen a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon, vagy hívják a 06-22/566-020 telefonszámot, illetve névtelenségük megőrzése mellett tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es "Telefontanú" zöld számán, a 107, vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Törököt fogtam, nem ereszt

Az ikertestvérének adta ki magát egy külföldi férfi, de pechjére nemzetközi körözés volt ellene érvényben. A keszthelyi rendőrök gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.

 

Költséges nyereményjáték

A csornai rendőrök a Mátrix Projekt keretében vizsgálnak egy internetes csaló által elkövetett bűncselekményt.

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.