Hárman őrizetben

2017. 05. 03., sze - 12:03
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dabasi rendőrök rablással gyanúsítják a 20 éves férfit és társait.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya L. Dániel 20 éves, S. Milán 30 éves és T. László 24 éves örkényi lakosok ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2017. április 30-án a késő esti órákban Hernád egyik utcáján mentek oda egy személyautóhoz, amelyben többen várakoztak. 

A 20 éves férfi és két társa a kocsiban ülőktől kábítószert és cigarettát követelt, majd amikor nem kaptak, kirángatták őket az autóból, ököllel többször megütötték és rugdosták őket. Ezt követően betörték a jármű egyik ablakán az üveget és elvitték az ülésen lévő mobiltelefont, valamint egy karórát.

Az elsődleges orvosi vélemény szerint a három sértett a bántalmazás következtében könnyű sérülést szenvedett.

 

A dabasi nyomozók az adatgyűjtés eredményeként a bűncselekmény elkövetése után alig egy órával elfogták a 20 éves gyanúsítottat. Előállították, kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették.

 

Társait 2017. május 2-án a kora délutáni órákban fogták el a rendőrök. S. Milánt és T. Lászlót szintén előállították, majd gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket.

A nyomozó hatóság előterjesztést tett a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására.

 

 

 



Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.