Három drogdílert fogtak el - fotókkal

2017. 04. 27., cs - 04:27
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A férfiaknál 24 kilogramm marihuánát találtak a nyomozók.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást három férfi ellen, akik 2017 márciusa óta több alkalommal vettek részt kábítószer Szerbiából Magyarországra történő csempészésében, majd értékesítésében.

A nyomozás adatai szerint a határon átcsempészett drogot Á. Géza 44 éves szegedi lakos szállította a fővárosba, ahol N. Péter 49 éves budapesti lakos utasítására és irányításával a szállítmányt 2017. április 26-án autóval a II. kerület, Vérhalom utcába vitte. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a kábítószer kipakolása közben érték tetten Á. Gézát és társát, R. Péter 43 éves gyulai lakost. A két férfi az elfogás pillanatában vette ki a jármű csomagtartójából a három szemeteszsákban elhelyezett – 96 csomagba porciózott – összesen 24 kilogramm kábítószer-gyanús növényi törmeléket, amit a rendőrök lefoglaltak.

A helyszínen elvégzett gyorsteszt szerint a lefoglalt anyag marihuána. Az elsődleges szakértői vélemény szerint a kábítószer hatóanyag-tartama, súlya alapján feltehetően meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke körülbelül 50 millió forint.

N. Pétert a kábítószer elosztására szolgáló lakás előtt fogták el a nyomozók. Vele szemben 2012. óta elfogatóparancs is érvényben volt, mert egy korábbi kábítószeres ügyben a rá jogerősen kiszabott szabadságvesztés letöltését nem kezdte meg.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki. N. Pétert a rendőrök a Fővárosi Büntetés-végrehatási Intézetbe szállították, két társát pedig bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.