Házi őrizetben raboltak a fiatalkorúak Újbudán

2017. 01. 15., v - 11:10
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy 14 és egy 15 éves fiú erőszakkal elvette a mobiltelefonját egy kiskorúnak, akivel egy nevelőotthonban élnek.

A két fiatalkorú és a kiskorú fiú ugyanabban a XI. kerületi nevelőotthonban élnek. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján, amikor a 13 éves fiú 2017. január 13-án este visszatért az otthonba, a bejáratnál a házi őrizetben lévő fiúk felszólították, hogy adja át nekik a mobiltelefonját. A sértett ennek nem tett eleget, ekkor egyikük a nyakánál lefogta, míg a másik fiú erőszakkal elvette a készüléket.

A sértett a testvéreivel másnap tett bejelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitányságán. A járőrök ezután kimentek a nevelőotthonba és a két elkövetőt elfogták, majd a kerületi rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki őket. Mindkét fiatal  - az általuk korábban elkövetett rablás miatt -, házi őrizet kényszerintézkedés hatálya alatt állt. Velük szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága – őrizetbe vételük mellett – rablás miatt folytat nyomozást. A rendőrség előterjesztést tesz előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.