Házibuli

2013. 07. 25., cs - 08:55
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Több fiú is kihasználta a fiatal lány állapotát egy fővárosi házibuliban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gyermek és Ifjúságvédelmi Osztálya szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást – szabadlábon hagyásuk mellett – D. Dániel 18 éves budapesti lakos, valamint F. M. 19 éves olasz állampolgárságú férfi ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2013. július 20-án egy Budapest XVII. kerületi családi házban tartott házibuli ideje alatt egy 15 éves lánnyal - ittas állapotából adódó védekezésre képtelen állapotát kihasználva – egymás tevékenységéről tudva közösültek.

A két gyanúsítottat a BRFK nyomozói 2013. július 22-én III. kerületi tartózkodási helyükön elfogták és előállították

 

Az eljárás során megállapították, hogy a bűncselekményről a házibuliban vendégként tartózkodó, két fiatalkorú fiú felvételt készített, amelyet másnap e-mailben a sértett ismerőseinek elküldtek.

Velük szemben - szabadlábon hagyásuk mellett – gyermekpornográfia bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kifosztás a körúton

Egy kapualjban fekvő férfitől vették el a pénzét és a mobiltelefonját Budapesten.

 

Csak egy magánvélemény

Minden szakmaiságot nélkülöznek a nepszava.hu oldalon 2019. június 17-én „Nem létező migránsinvázióra Potemkin-védelem a válasz a határszélen” című cikk állításai.

 

Baleset a 81-es számú főúton

Sárkeresztes térségében két gépjármű ütközött össze, ezért félpályás forgalomkorlátozás van érvényben.

 

Öt perc alatt elfogták

Az őrizet ideje alatt bíróság elé állhat a kifosztással gyanúsított tiszakécskei férfi.