Hazudott a támadásról

2013. 11. 07., cs - 10:09
Budapesti Rendőr-főkapitányság

„Csak” kitalálta, hogy megtámadták és meg akarták erőszakolni. Hatóság félrevezetése miatt eljárás indult ellene.

2013. november 5-én bejelentés érkezett a XXI. kerületi Rendőrkapitányságra, amely szerint egy 16 éves csepeli lányt a Budapest XXI., Lámpás utca és Fradi utca kereszteződésében egy ismeretlen férfi megtámadott és nagy valószínűséggel meg akart erőszakolni.

A fiatalkorú lányt édesanyja jelenlétében rendőrségi pszichológus bevonásával kihallgatták. A szakértő előzetes véleménye szerint a lány vallomása életszerűtlen volt, feltehetően nem átélt eseményeken alapult. Folytatólagos kihallgatásán 2013. november 6-án a lány elmondta a nyomozóknak, hogy a történetet kitalálta. A 16 éves lánnyal szemben a további eljárást - hatóság félrevezetése miatt – az illetékes ügyészség folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.