Heteken át zaklatta ismerősét

2015. 05. 26., k - 08:28
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Zaklatás miatt nyomoztak a rendőrök abban az ügyben, amelyet vádemelési javaslattal zártak le a bólyi férfival szemben.

Büntetőeljárást folytatott a Mohácsi Rendőrkapitányság ismeretlen tettessel szemben, aki a feljelentés adatai alapján 2015. február 16. és március 24. között a sértett mobiltelefonjára rendszeresen zaklató és sértő üzeneteket, valamint postai úton hasonló tartalmú képeslapot küldött, amelyek az 55 éves nőben komoly félelmet keltettek és zavarták mindennapi életvitelét. A beszerzett adatok alapján a nyomozó hatóság rövid időn belül eljutott a feltételezett elkövetőhöz, aki gyanúsítotti kihallgatásán a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte. A 68 éves bólyi férfi elmondta, hogy tettét nagyon megbánta, és szándékában áll bocsánatot kérni régi ismerősétől.

 

A mohácsi rendőrök zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatták a nyomozást, amelyet a napokban lezártak, majd a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek vádemelési javaslattal megküldték. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.