Időskorúakat fosztottak ki

2016. 02. 15., h - 13:03
Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy budapesti és egy gyulaházi férfi ellen javasol vádemelést a Szegedi Rendőrkapitányság. A gyanúsítottak 10 városban időskorúakat megtévesztve készpénzt, bankkártyát és ékszereket tulajdonítottak el.

A gyanú szerint két férfi magukat vízközmű-szolgáltató alkalmazottainak kiadva többek között szegedi, hódmezővásárhelyi, szolnoki, székesfehérvári, bábolnai, dunaújvárosi, veszprémi, jászberényi, zirci és budapesti lakóingatlanokba jutott be 2014 októbere és 2015 májusa között. A bűncselekmények felismerésére és elhárítására korlátozottan képes sértetteket megtévesztve figyelmüket elterelték, majd aranyékszereket, készpénzt és bankkártyákat tulajdonítottak el. A gyanúsítottak közel 5 millió forint kárt okoztak az időskorúak sérelmére.

A nyomozás megállapította, hogy a bűncselekmény elkövetéssel egy budapesti és egy gyulaházi férfi gyanúsítható megalapozottan, akiket kihallgatásukat követően őrizetbe vettek.

Az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottakkal szemben kifosztás bűntettének, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés és lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelést a Szegedi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ünnepi megemlékezés Eszéken

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság koszorúval tisztelgett az eszéki Hermann Paulina-villánál az október 23-ai forradalom és szabadságharc emléke előtt.