Kábítószert és új pszichoaktív anyagot terjesztettek

2017. 07. 12., sze - 04:30
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök felkérésérea Terrorelhárítási Központ műveleti egysége elfogta a két abonyi gyanúsítottat.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói a készenléti rendőrök és a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak közreműködésével egyszerre két abonyi helyszínen tartottak házkutatást 2017. július 11-én kora reggel. A 33 éves K. Gábor és a 32 éves K. János otthonában összesen bruttó 154,7 gramm kábítószergyanús fehér port, ismeretlen eredetű színtelen anyagot, valamint több százezer forint készpénzt és több mobiltelefont foglaltak le a rendőrök.

 

A két elfogott férfit új pszichoaktív anyaggal visszaélés és kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2016 augusztusától kábítószert és új pszichoaktív anyagot terjesztettek. A bűnszövetségben folytatott tevékenység többi tagját – 9 főt – már 2017 januárjában eljárás alá vonta a Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

 

Mindkét férfit őrizetbe vették a nyomozók és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.                                                           


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Migránsok a taxiban

A szerb sofőr három embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.