Kábítószert termesztett - videóval

2016. 06. 27., h - 08:54
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A 35 éves férfi egy budapesti társasház tárolóhelyiségében termesztette a kábítószert.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkapitánysága büntetőeljárást indított M-M. Zsombor 35 éves pilisborosjenői lakossal szemben kábítószer-birtoklás bűntett elkövetése miatt.

A férfi Budapesten egy XII., Bartha utcai ház tárolóhelyiségében állított fel egy termesztősátrat, amelyben marihuánát termesztett. A növényekről a leveleket rendszeresen leszedte és kiszárította. A hegyvidéki rendőrök 2016. június 24-én tartottak házkutatást a férfinál, amely során négy tő marihuánát, valamint a helyszínen alkalmazott gyorsteszt alapján több mint két kilogramm szárított marihuánát is lefoglaltak.

A rendőrök a férfit a házkutatást követően 2016. június 25-én 0 óra 27 perckor elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene az eljárást a BRFK XII. kerületi Rendőrkapitánysága – szabadlábon hagyása mellett – folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.