Két éve gyilkolt

2017. 06. 13., k - 12:54
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az életvédelmi nyomozók őrizetbe vették azt a 25 éves férfit, aki a gyanú szerint 2015 áprilisában megölte a nagyapját, annak holttestét pedig egy kőbányai garázsban rejtegette.

Egy férfi 2016. novemberében tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy az általa ritkán látogatott, egyedül élő édesapja eltűnt.

A rendőrség elrendelte az idős férfi körözését, de mivel a körülmények az eljárás során egyre gyanúsabbá váltak, ezért a BRFK Életvédelmi Osztálya az eltűnés tisztázása érdekében 2017. márciusában büntetőeljárást indított.

A rendőrök a nyomozás során kiderítették, hogy az Újbudán lakó időskorút a szomszédjai 2015 tavaszán látták utoljára, az előtt csak az unokája, a budapesti M. Márk látogatta, aki időközben a többi családtagjával megszakította a kapcsolatot. A 25 éves férfi a nagyapja lakását az eltűnés után hamis aláírással ellátott adás-vételi szerződéssel eladta, és rendszeresen felvette a rokona nyugdíját.

Az életvédelmi nyomozók 2017. június 9-én M. Márk Kőbányán bérelt garázsában, egy szeméttárolóban elrejtve megtalálták a férfi holttestét. Az ügyben kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy az idős ember bűncselekmény áldozata lett.

A fővárosi rendőrök M. Márkot 2017. június 12-én 19 óra 30 perckor emberölés bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ahol a nyomozóknak beismerte, hogy 2015 áprilisában ő ölte meg nagyapját, akinek a holttestét később elrejtette.

A rendőrök a gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lopás miatt keressük őket

A terézvárosi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövetők azonosításához.