Két kábítószer-kereskedő és egy fogyasztó rendőrkézen

2016. 09. 19., h - 15:05
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök tetten értek egy nőt, aki éppen kábítószert adott el egy fogyasztónak Terézvárosban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást S. Hedvig 42 éves és B. Imre 41 éves budapesti lakosok ellen, valamint kábítószer-birtoklás vétség miatt F. József 40 éves budapesti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint S. Hedvig 2016. szeptember 18-án 15 óra 20 perc körül a Budapest VI., Andrássy út és Eötvös utca kereszteződésénél több személlyel találkozott és azoknak feltehetően kábítószert adott el. A nő később F. Józseffel is találkozott, aki egy cigarettás dobozt adott neki, majd abba S. Hedvig kis nejlontasakokban marihuánát tett és visszaadta azt. A helyszínen tartózkodó rendőrök ezt észrevették és igazoltatták őket. A nő ruházatának és táskájának átvizsgálásakor 19 önzáró tasakban marihuánát találtak.

A rendőrök mindkét személyt a helyszínen elfogták, majd előállították a II. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A nyomozók a nő terézvárosi lakásán tartott házkutatáskor további 274,9 gramm marihuánát, és annak terjesztéséhez, csomagolásához használt eszközöket foglaltak le, valamint elfogták a nő társát, B. Imrét is, aki a gyanú szerint szintén kábítószert árult. A férfit előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

A két kábítószer-kereskedő – őrizetbe vétele mellett – előzetes letartóztatásának indítványozására előterjesztést tett a rendőrség, míg F. József szabadlábon védekezik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.