Kirabolták

2013. 12. 26., cs - 09:29
Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a gyanúsítottakat, a sértett értékei részben megkerültek.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. december 25-én 19 óra 38 perc körüli időben Pécsett a Zsolnay Vilmos utcában a járdán álldogáló férfihoz két fiatal lépett, akik beszélgetést kezdeményeztek vele, váratlanul egy egyik a falnak lökte, az egyensúlyvesztését kihasználva társa a zsebéből eltulajdonította pénztárcáját, benne készpénzzel és irataival, majd elmenekültek.

 

A helyszínre érkező járőrök a beszerzett adatok alapján beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két személyt.

 

 A 21 éves Cs. Józsefet és 15 éves társát a rendőrök 20 óra 45 perckor a helyszín közelében elfogták, a Pécsi Rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták. Az eltulajdonított értékek egy részét a nyomozók megtalálták és lefoglalták.

 

A Pécsi Rendőrkapitányság a gyanúsítottakkal szemben – őrizetbe vételük mellett – rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást, mely során a nyomozók előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Nem csalt a megérzése

Hazafelé tartó pilisvörösvári járőr vett észre egy buszról leszálló férfit a településen. Nem lett volna szokatlan, ha a jármű nem parkolt volna üresen az út szélén. Pihenés helyett intézkedés következett.

 

Őrizetben a német embercsempészek

A rendőrök az M9-es autóúton ellenőriztek egy német rendszámú autót, melyben négy illegális migráns és két embercsempész utazott.

 

Halálos baleset Gádoroson

Tolatás közben elütött egy munkást egy szemétszállító teherautó, a férfi a helyszínen meghalt.