Kitépték a fülbevalót

2015. 04. 26., v - 09:25
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsítottakkal szemben előzetes letartóztatásuk mellett folytatták a nyomozást.

Büntetőeljárás indult ismeretlen tettesekkel szemben, akik a rendelkezésre álló adatok alapján 2015. január 3-án 15 óra 30 perc körüli időben Pécsett, a Rókus sétányon egy idős házaspárt többször megszólítottak azzal, hogy pénzt kérjenek tőlük. Miután a két idős ember pénzt nem adott, követték őket, majd a Szigeti úton a 88 éves nő füléből a fülbevalót erőszakkal kitépték, és az ékszerrel távoztak. A telefonos bejelentést követően az intézkedő rendőrök a feltételezett elkövetőket fél órán belül elfogták, az eltulajdonított fülbevalót az elfogásuk helyszínén a földön megtalálták.

J. János 20 éves pécsi lakossal, valamint 15 éves társával szemben - előzetes letartóztatásuk mellett - rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pécsi Rendőrkapitányság folytatott nyomozást. Az ügyben keletkezett iratokat a nyomozóhatóság a napokban az illetékes ügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.