KMB: Babakocsival lopni…

2016. 05. 19., cs - 14:05
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tudta a helyi körzeti megbízott hol keresse gazdáját annak a hátrahagyott babakocsinak, aminek segítségével egy mezőcsáti portáról építőanyagokat loptak.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Mezőcsáti Rendőrőrse B. M. 20 éves lakossal szemben. Az adatok szerint a gyanúsított 2016. május 18-án a reggeli órákban behatolt egy mezőcsáti portára, ahonnan különféle építési anyagokat vitt el egy babakocsin. A szomszéd tetten érte a férfit, aki elmenekült a helyszínről, de hátrahagyta a tolvaj-babakocsit.

A helyi körzeti megbízott tudta, hogy hol látta korábban a kis négykerekűt, így hamar azonosította, elfogta, majd kollégáival előállította a rendőrőrsre a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 20 éves férfit, aki kihallgatásán elmondta, hogy ezt megelőzően legalább három alkalommal lopott a sértett portájáról. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.