Közlemény

2016. 05. 17., k - 15:52
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A borsonline.hu internetes portálon 2016. május 17-én 13 órakor közzétett „Rémálom: lehet, hogy örökre eltüntetik a szegedi kisfiút, ha nincs ott az anyukája” című közléssel kapcsolatban a rendőrség az alábbi tájékoztatást adja.

Az édesanya bejelentése szerint 2016. május 12-én 18 óra 15 perc körüli időben Szegeden, a Gutenberg utcán a járdán rollerező gyermeke mellett lelassított egy kisbusz, amiben – a gyermek elmondása szerint - 5-6 férfi ült, munkásruhában. Egyikük elhúzta az oldalajtót és azt mondta a gyermeknek, hogy „Gyere! Gyere! Hazaviszünk!”. Ezt követően a kisbusz elhajtott. Az édesanya az esetet nem észlelte, arról a gyermek elmondásából szerzett tudomást.

A rendőrség eddigi adatai alapján nem merült fel bűncselekmény gyanúja, azonban a gyermekkorú sértettre tekintettel a Szegedi Rendőrkapitányság továbbra is vizsgálja az eset körülményeit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.