Közveszély okozása miatt kell felelnie

2015. 02. 23., h - 12:46
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykátai rendőrök egy 69 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki Szentmártonkátán tarlóégetés céljából gyújtott tüzet.

A Nagykátai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást indított közveszély okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt G. József 69 éves szentmártonkátai lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 69 éves gyanúsított 2015. február 21-én 13 óra körüli időben tarlóégetés céljából gyújtott tüzet egy szentmártonkátai réten, azonban az erős szél miatt a tűz továbbterjedt, melyet G. József nem tudott megakadályozni. Ennek következtében leégett egy közel két hektárnyi füves terület, egy fóliasátor és egy fa sufni. A tüzet csak a környéken lakók és a kiérkező tűzoltók segítségével sikerült eloltani. Az eset következtében személyi sérülés nem történt.

G. József cselekménye következtében veszélyben voltak a környező ingatlanok és azok lakói is.

A Tápiószecsői Rendőrőrs munkatársai a 69 éves férfit a lakásában elfogták és előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. G. József a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A gyanúsított ellen a további eljárást – szabadlábon hagyása mellett – a Nagykátai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.



Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.