Külföldön bujkált a bántalmazó – videóval

2017. 03. 04., szo - 09:03
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Ausztriában fogták el azt a férfit, akit közel hat éve köröztek a rendőrök.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya nyomozást folytat B. Tibor 39 éves budapesti lakossal szemben testi sértés bűntett miatt.

A gyanú szerint a férfi még 2011. június 7-én 22 óra 30 perc és 2011. június 8-án 6 óra közötti időben, egy budapesti lovardában úgy megverte az élettársát, hogy a nő életveszélyes sérüléseket szenvedett. Ezt követően a bántalmazó ismeretlen helyre menekült, ezért ellene a nyomozók elfogatóparancsot bocsátottak ki. Ausztriában egy másik bűncselekmény elkövetése miatt fogták el az osztrák rendőrök, majd a kiszabott büntetésének letöltését követően 2017. március 3-án átadták a magyar kollégáiknak.

 

B. Tibort a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!