Lakásbetörők rendőrkézen - videóval

2016. 10. 31., h - 06:08
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a két férfi autóját Zuglóban állították meg.

Egy 45 éves gönci férfi és társa, a 64 éves B. László autóját a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztályának munkatársai október 29-én 20 óra 32 perc körül a Budapest XIV., Thököly utcában állították meg. A nyomozók az intézkedés során megállapították, hogy a 45 éves férfi nem sokkal korábban egy Budapest XIV., Erzsébet királyné útján található földszinti lakás ablakát betörte és – az ingatlant átkutatva – az ott található értéktárgyakat ellopta. A 64 éves budapesti férfi eközben az autóban várta a társát, ezzel segítve a helyszínről való elmenekülését. 

A két férfit elfogásuk után előállították, majd gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket.

A gyanúsítottakkal szemben lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás, a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásuk indítványozását.


 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.