Lengyeltóti motor-tolvaj

2014. 02. 21., p - 08:35
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság előtt felel tettéért a fiatalkorú elkövető.

A Lengyeltóti Rendőrőrsön eljárást indítottak ismeretlen tettes ellen 2013. december 1-jén lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. november 25. és 2013. december 1-je közötti időszakban ismeretlen tettes Lengyeltótiban egy lakóházhoz tartozó nyitott melléképületben tárolt segéd-motorkerékpárt tulajdonított el.

A nyomozás során felmerült információk alapján a rendőrök eljutottak egy helyi lakoshoz, aki gyanúsítható volt a bűncselekmény elkövetésével, ezért a 16 éves fiatalembert 2014. február 18-án elfogták és előállították a Lengyeltóti Rendőrőrsre. A fiatalkorú fiút – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A terhelt  tettét beismerte és elmondta, hogy a járművet lassanként átalakította, majd amikor az használhatatlanná vált, megszabadult tőle, azonban a rendőrök megtalálták és az eljárás keretében lefoglalták. A rendőrség bíróság elé állítási javaslattal él a Fonyódi Járási Ügyészség felé.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.