Leszólította, majd erőszakoskodott vele

2016. 07. 08., p - 13:53
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a 49 éves gyanúsítottat.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat szexuális erőszak bűntett és személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt J. Zsolt 49 éves komáromi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 49 éves férfi 2016. május 27-én 20 óra és 21 óra közötti időben – egy budapesti pályaudvaron - kezdeményezett beszélgetést egy 15 éves lánnyal, akit a gépkocsijához hívott és beültette a hátsó ülésre, majd az ajtókat lezárta. A lány ezért nem tudott kiszállni, a gyanúsított pedig nem állt meg annak ellenére, hogy erre a sértett többször kérte.

J. Zsolt a lányt egy Sződliget melletti erdős területre vitte, ahol akarata ellenére szexuális kapcsolatot létesített vele, miközben kétszer megütötte.

A végrehajtott nyomozási cselekmények eredményeként a Pest megyei nyomozók azonosították, majd 2016. július 7-én 10 óra 40 perckor Kecskeméten elfogták a 49 éves férfit. J. Zsoltot a rendőrök a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, ahol őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki.

Az illetékes bíróság 2016. július 8-án elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

J. Zsolt ellen a további eljárást – fogvatartása mellett – a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.