Leszúrta feleségét

2013. 09. 18., sze - 14:39
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Miután ölt, tíz évre elköszönt barátaitól, majd bevásárolt magának cigarettából, hogy a fogdára ne üres kézzel érkezzen.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást Sz. György 51 éves dunapataji lakos ellen. 

 

A férfi azzal gyanúsítható megalapozottan, hogy 2013. június 7-én 16 óra körül dunapataji otthonukban előzetes szóváltást követően egy késsel háromszor megszúrta feleségét. A nő a helyszínen belehalt sérüléseibe. Tettét követően a férj átment szomszédjához, akit megkért, hívja ki a rendőröket, mert megölte a feleségét. Ezután Sz. György a kocsmába ment, ahol elbúcsúzott ismerőseitől, mondván: tíz év múlva találkoznak legközelebb. Hazaindulás előtt több doboz cigarettát is vásárolt magának. Az eladónak azt mondta, azért van szüksége nagyobb mennyiségű dohányárura, mert börtönbe fog kerülni asszonya meggyilkolása miatt.

 

Hazafelé összetalálkozott a felkutatására induló rendőrökkel, akik elfogták. A gyanúsítottat - beismerő vallomását követően - a nyomozók őrizetbe vették. Sz. György 2013. június 7. óta előzetes letartóztatásban van.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldi meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Huszonhét határsértőt tartóztattak fel

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba huszonhét migráns Szegednél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.