Lezárt akta: idős nőt rabolt ki

2017. 06. 12., h - 12:28
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárta az idős asszonyt megtámadó 20 éves férfi ellen rablás miatt indított eljárást a Balatonalmádi Rendőrkapitányság.

Egy idős nő 2017. február 15-én délelőtt hazafelé tartott Balatonfőkajáron két táskával a kezében, amikor egy kábítószer hatása alatt álló fiatal férfi megszólította az utcán, majd beszélgetni próbált vele. A fiatal kérdéseket tett fel a hölgynek, majd a választ meg sem várva megfogta az asszony sapkáját, és azon keresztül a hajánál fogva a földre rántotta. Leverte a szemüvegét is, majd az egyik táskájában kutatni kezdett. Végül a férfi csak a sértett sapkájával a kezében távozott a helyszínről.

A bejelentést követő adatgyűjtés eredményeként a rendőrök egy órán belül azonosították és elfogták az elkövetőt egy balatonfőkajári ingatlanban. A 20 éves K. Dávidot előállították a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra, gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

A K. Dávid ellen védekezésre képtelen személy ellen elkövetett rablás bűntett és kábítószerrel visszaélés vétség miatt indított büntetőeljárást a nyomozók befejezték, és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték meg a Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészségnek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.