Lezárt akta: kábítószert termesztett - videóval

2017. 03. 05., v - 06:32
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 32 éves kínai férfi ellen.

A nyomozás adatai szerint, lakossági bejelentést követően tartottak házkutatást a győri járőrök és a megyei rendőr-főkapitányság nyomozói egy Gönyű térségében található raktárépületben 2016. július 6-án a délelőtti órákban. A rendőrök az ingatlan három helyiségében 1272 tő, különböző fejlettségi stádiumú kábítószergyanús növényt, illetve ezek termesztéséhez szükséges berendezéseket találtak, amiket lefoglaltak.

A járőrök a növények termesztésével és gondozásával gyanúsítható 32 éves kínai állampolgárt a helyszínen elfogták és előállították. A férfit – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer-kereskedelem bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt.

A megyei rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek megküldte.


Hírfolyam

 

Eltereléssel felfüggesztve

Az ózdi rendőrök három kábítószer-használóval szemben zárták le a vizsgálatot a DELTA Program keretében.

 

Kifosztás bűntett miatt keressük

A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 11030/432/2025. bűnügyi számon kifosztás bűntett miatt folytat eljárást.

 

Saját csapdájuk fogságában

Az emődi rendőrök az illegális tevékenységet rögzítő vadkamera felvételei alapján azonosították az orvvadászokat.

 

Besurranás

Karikagyűrűt lopott két férfi Egyházasfalun, a rendőrök rövid időn belül elfogták őket.

 

Drogériából lopott

A Dorogi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri az ismeretlen elkövető azonosításában.