Lezárt akta: környezetkárosítás a Balaton-parton

2016. 09. 18., v - 09:49
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult a Natura 2000 természetvédelmi területen folytatott, a Balaton medrét is érintő területfeltöltés miatt indult büntetőeljárás.

A nyomozás adatai szerint a 2015. tavasza és a 2016. április negyedike közötti időszakban egy Balatonalmádiban, a tó partján található földterületen egy siófoki vállalkozó a szükséges engedélyek beszerzése nélkül területfeltöltési munkálatokat végeztetett. A feltöltés érintette a Balaton medrének 19 négyzetméteres területét is.

A beszerzett igazságügyi szakértői vélemények szerint az építési törmelékkel történt területfeltöltés következtében a Balaton, mint felszíni víz területe csökkent, a teljes feltöltött területen - mint vizes élőhely – a növény és állatvilág jelentős mértékben megváltozott. A szakértői vélemények szerint a Natura 2000 hálózat részét képező terület természetes állapotának visszaállítása emberi beavatkozással is legalább 4 - 8 évet vesz igénybe.

A Balatonalmádi Rendőrkapitányságon a 60 éves siófoki K. J. ellen környezetkárosítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított vizsgálat befejeződött. Az ügyiratot a napokban vádemelési javaslattal küldte meg a nyomozó hatóság a Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.