Lezárt akta: Megszúrta kislányát

2016. 04. 08., p - 06:23
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozás adatai szerint a halálos eredmény elmaradása nem a gyanúsítotton múlott.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. József 31 éves lajosmizsei lakos ellen.

 

A férfi a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. szeptember 10-én 8 óra 15 perc körüli időben lajosmizsei otthonukban egy konyhakéssel többször hason szúrta 1 éves kislányát. A gyermek a bántalmazás következtében a kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján életveszélyes sérüléseket szenvedett, a halálos eredmény elmaradása nem a gyanúsítotton múlott.

 

T. Józsefet kihallgatását követően őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet az illetékes járásbíróság 2015. szeptember 12-én elrendelt.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztály a nyomozást a napokban befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek küldte meg.


Kapcsolódó oldalak