Lezárt ügy: nagykanizsai emberölés

2016. 04. 07., cs - 09:27
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala megyei rendőrök vádemelést javasolnak két nagykanizsai férfi ellen.

Ahogy arról korábban hírt adtunk 2015. október 20-án 22 óra 15 perc körüli időben egy nagykanizsai családi házban találtak rá egy idős asszony holttestére. A sértett halálát az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint idegenkezűség okozta.

A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg az elkövetők felkutatását, aminek eredményeként a nyomozók alig fél nap alatt 2015. október 21-én Nagykanizsán, elfogták és előállították a megyei rendőr-főkapitányságra a 30 éves és a 19 éves férfit, akiket gyanúsítottként kihallgattak, majd bűnügyi őrizetbe vettek. A nyomozók kezdeményezték a két férfi előzetes letartóztatását, amelyet a Zalaegerszegi Járásbíróság 2015. október 23-án elrendelt.

A két nagykanizsai férfi beismerő vallomást tett. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2015. október 19-én a hajnali órákban jogtalanul behatoltak Nagykanizsán, a Sugár úti házba, ahol kutatásba kezdtek. A 73 éves sértett észlelte a két férfi jelenlétét a házban, aminek következtében a 30 éves férfi bántalmazta az idős asszonyt és egy idegen tárggyal légzőnyílásait letakarva fojtogatta. A sértett a bántalmazás következtében fulladásos halált szenvedett. A két férfi ezután a lakásból nagyobb mennyiségű ékszert, készpénzt, televíziót és egyéb használati tárgyakat tulajdonított el.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 30 éves és 19 éves férfi ellen emberölés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást  befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Zala Megyei Főügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.