Lezárt ügyek: Bíróság elé állt a szeméremsértő férfi

2013. 11. 08., p - 13:22
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Azonnal elfogták azt az idős férfit, aki Miskolcon szeméremsértő módon viselkedett.

Lakossági bejelentés alapján a rendőrök azonnal elfogták azt a helyi férfit, aki Miskolcon, a Jókai utcában 2013. november 7-én 7 óra 35 perckor szeméremsértő módon mutogatta magát egy nőnek.

 

A Miskolci Rendőrkapitányságra előállított, majd bűnügyi őrizetbe vett 60 éves R. Árpád büntetőügyét a hatóság gyorsított eljárás keretében, bíróság elé állítási javaslattal zárta le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.