Lezárt ügyek: Kislányával lopott

2015. 09. 11., p - 10:21
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy nővel szemben, aki egy mezőkövesdi áruházban kislánya jelenlétében tulajdonított el különféle árucikkeket.

Kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság K. Lajosné 43 éves helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított egy mezőkövesdi, nagyáruházban 2015. április 30-án 9 óra 30 perc körüli időben élelmiszereket és egyéb termékeket rejtett ruházatába, amelyeket fizetés nélkül akart kivinni az üzletből. A bolt biztonsági őre azonban tetten érte a nőt. Lopás közben azonban a későbbi terhelt mellett ott volt 13 éves kislánya is, aki látta, hogy az édesanyja törvénybe ütköző cselekedetet követ el, veszélyeztetve ezzel a gyermek erkölcsi fejlődését.

Az ügyben indított eljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság a napokban befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.