Lezárt ügyek - megverték a gazdát

2013. 07. 09., k - 11:31
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tetten ért tolvaj fiai megverték a gazdát. A 2012. november 24-én történt bűncselekmény nyomozását a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság befejezte.

Egy hajdúhadházi férfi, a káposztaföldjén, lopáson ért tetten egy asszonyt, 2012. november 24-én a kora délutáni órákban. A tetten ért nő kiabálására három férfi érkezett a helyszínre, akik megverték az 50 éves gazdát, majd elmenekültek. A nyomozók hamarosan beazonosították a káposzta tolvajt és a bántalmazókat. Az asszonyt még aznap este, a bántalmazásban részt vevő három fiát pedig néhány nappal később 28-án reggel fogták el a hajdúhadházi rendőrök. A káposzta tolvaj nőt a bíróság tulajdon elleni szabálysértés miatt 2 nap elzárásra ítélte, őrizetbe vett fiait pedig ügyészi indítványra a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

 

L. Zsolt 32 éves, L. Attila 28 éves és L. Krisztián 25 éves hajdúhadházi gyanúsítottakkal szemben csoportosan elkövetett garázdaság bűntett és súlyos testi sértés bűntett, valamint az 56 éves asszony ellen bűnsegédként elkövetett csoportos garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.