Lezárt ügyek: Szexuális erőszak kísérlete

2017. 01. 09., h - 11:56
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki két fiatal lányt molesztált Miskolcon.

Szexuális erőszak bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság L. Krisztián 22 éves helyi lakossal szemben. A gyanúsított Miskolcon, a Győri kapuban először 2016. március 16-án, majd április 18-án erőszakoskodott egy-egy fiatal lánnyal, akikkel megpróbált szexuális kapcsolatot létesíteni. A támadás mindkét esetben kísérlet maradt, mivel a megrémült kiabálásra többen az áldozatok segítségére keltek.

 

A rendőrség a második alkalmat követően még aznap azonosította, elfogta, majd a rendőrkapitányságra előállította a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A hatóság bűnügyi őrizetbe vételét követően előterjesztést tett a terhelt előzetes letartóztatására, amit ügyészi indítványra a bíróság elrendelt.

 

Az ügyben indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségre. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.