Lopott a kórházi kezelése után

2016. 11. 10., cs - 14:40
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy órán belül elfogták azt a férfit, akit korábban elláttak az ózdi kórházban, majd annak végeztével monitort és egy szaturáció mérőt is magával vitt. A kórház már másnap visszakapta jogos tulajdonát.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság F. István 21 éves helyi lakossal szemben. A gyanúsított 2016. november 9-én 20 óra körül kórházi ellátását követően a sürgősségi betegfelvételi irodából monitort és egy újra csíptethető szaturáció, azaz oxigénszintmérőt tulajdonított el.

A bejelentést követően a rendőrök egy órán belül azonosították, elfogták majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A tettét beismerő tolvaj a rendőrségen többek között elmondta, hogy az eszközök megtetszettek neki, ezért magával vitte azokat.

Dr. Varga László r. ezredes az Ózdi Rendőrkapitányság vezetője már másnap visszaszolgáltatta az ózdi Almási Balogh Pál Kórház tulajdonait Dr. Bélteczki János, főorvos főigazgatónak. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.