Lopott hőenergiával fűtöttek

2015. 05. 12., k - 09:13
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az elkövetők több mint egy millió forint kárt okoztak a szomszédos pizzériának.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntette megalapozott gyanúja miatt indított eljárást D. Sándor 55 éves budaörsi, illetve R. József 63 éves törökbálinti lakosok ellen.

A nyomozás adatai szerint az elkövetők a lopást azzal követték el, hogy 2010 nyara, illetve 2013. február 13-a között Budapesten a VI. kerület, Bajcsy-Zsilinszky úti üzletük szomszédságában lévő étterem meleg vizes csővezetékére jogosulatlanul rácsatlakoztak és az így megszerzett hőenergiát saját üzlethelyiségük fűtésére használták. A közel három éven át tartó lopással okozott kár értéke meghaladja az egymillió forintot.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága a büntetőeljárást vádemelési javaslattal befejezte, az ügy iratait az illetékes ügyészség részére megküldte. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.