Marihuánát foglaltak le egy testvérpár lakásán

2016. 07. 03., v - 09:07
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A lány kereskedett vele, míg bátyja fogyasztotta is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytat H. Melinda 31 éves budapesti lakos ellen kábítószer-kereskedelem bűntett, valamint H. Attila 35 éves budapesti lakos ellen kábítószer-birtoklás vétség miatt.

 

Egy újpesti házban tartottak a rendőrök ellenőrzést 2016. június 30-án 17 óra körül, mert információ merült fel arra vonatkozóan, hogy az ott lakó testvérpár kábítószert tart közös lakásukban. Az ellenőrzéskor kizárólag H. Attila tartózkodott otthon és a házkutatás során a rendőrök 542 gramm kábítószergyanús növényi származékot, egy őrlőt, valamint egy digitális mérleget találtak és foglaltak le.

 

Eközben hazaérkezett húga, H. Melinda is, akinél további 0,9 gramm fehér port és - kis címletekben - több százezer forintot találtak a rendőrök.

 

Az újpesti nyomozók előállították a testvéreket a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásukat követően a nőt őrizetbe vették.

 

A rendőrség előterjesztést tett H. Melinda előzetes letartóztatásának indítványozására. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.