Másfél órán belül elfogták a betörőket - fotókkal

2017. 02. 05., v - 09:27
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyik gyanúsított kifosztással is megalapozottan gyanúsítható, őt a kunszentmiklósi rendőrök őrizetbe vették.

Betörésről érkezett bejelentés a rendőrségre 2017. február 4-én 12 órakor. Az éjszaka folyamán ismeretlen tettesek egy tassi ingatlanból szőnyeget, asztalt, fejszét, kerékpárt, edényeket, valamint ruhákat tulajdonítottak el, a csaptelepeket letörték és a csillárokat is letépték.

A Kuszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai beazonosították és 13 óra 30 perckor elfogták a két tassi gyanúsítottat, a 22 éves S. Ádámot és a 23 éves F. Tibort. A fiatalabbnál  tartott házkutatás során a rendőrök megtalálták az eltulajdonított tárgyak többségét. A nyomozás során beszerzett adatok alapján S. Ádám megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy szintén az éjszaka folyamán összeveszett egy ismerősével és az utcán megverte őt, majd a földön fekvő sértettől elvette a cipőjét.

Mindkét férfit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. A tassi lakosok beismertét tettüket. A kifosztással is gyanúsítható S. Ádámot őrizetbe vették a rendőrök, társa szabadlábon védekezik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.