Még meleg volt a motor, amikor elfogták a társaságot

2017. 06. 22., cs - 15:46
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK Gépjármű Bűnözés Elleni Osztályának nyomozói elfogták azt a két gépkocsitolvajt, akik Zuglóból elloptak egy Fordot. A lopást követően az autó útja egy Mogyoródi telephelyre vezetett, ahol a házkutatáskor a nyomozók egy másik ugyanolyan típusú járművet, és több kétes eredetű alkatrészt is lefoglaltak, valamint elfogták az orgazdát is.

A fővárosi nyomozók 2017. június 21-én a hajnali órákban két gyanús férfira figyeltek fel Zuglóban. A rendőrök észrevették, hogy a gépkocsival érkező páros egyik tagja, a 36 éves K. Péter odament egy Budapest XIV., Róna utcában parkoló autóhoz, majd azt kinyitotta, és beült. A lopásba társa, a 40 éves K. Gábor is becsatlakozott, aki segített az autót betolni, amíg K. Péter kormányozta. Miután a Ford beindult, azt a tolvajok egy Mogyoródi címre vitték.

A két férfi az autót a telephely garázsába leparkolták, ezt követően pedig egy másik személygépkocsival igyekeztek távozni, de a felderítők még az utcában elfogták őket. A kocsijuk átvizsgálásakor számos gépkocsilopással összefüggésbe hozható tárgyat foglaltak le a rendőrök, de még az autójuk több alkatrésze is kétes eredetűnek bizonyult.

A BRFK nyomozói ezt követően házkutatást tartottak a lopott kocsi rejtekhelyén, ahol elfogták az ott lakó 42 éves F. Lajost. A telephelyen a rendőrök egy másik, szintén lopott Fordot is találtak, valamint több olyan tárgyat, - szervízfüzeteket, elektronikai egységeket, rendszámtáblákat és autórádiókat - amelyek további körözött kocsikkal hozhatóak összefüggésbe.

A rendőrök mindhárom férfit előállították, majd a budapesti K. Gábort és az üllői K. Pétert lopás bűntett miatt, a mogyoródi F. Lajost pedig orgazdaság bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.