Megszúrta édesapját – frissítve
A gyanúsítottat őrizetbe vették.
Ahogy arról korábban hírt adtunk, a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy 38 éves budapesti férfi 2015. április 4-én 13 óra 45 perc körüli időben egy Budapest XIX., Szigligeti úti lakásban - szóváltást követően - eddig ismeretlen okból az ott lakó szüleire támadt. Egy késsel több alkalommal megszúrta édesapját, majd édesanyját is bántalmazta.
A támadó el akart menekülni a helyszínről, a kiérkező XIX. kerületi járőrök fogták el.
A nyomozók emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, majd őrizetbe vették.
Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya folytatja le, amelynek során kezdeményezik a gyanúsított előzetes letartóztatását.