Megtalált lakókocsi

2017. 05. 19., p - 13:00
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Az ellopott lakókocsit ismerőse udvarában állította fel a gyanúsított.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Az egyik kecskeméti cég telephelyére 2017. március 19. és március 23. között betört egy ismeretlen férfi és onnan egy lakókocsit lopott el.

A rendőrök az eljárás során beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható K. Zoltán. A 45 éves kecskeméti férfit 2017. május 18-án 12 óra 30 perckor őrizetbe vették a nyomozók. A házkutatás során az egyenruhások megtalálták és lefoglalták az ellopott lakókocsit.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elfogás öt percen belül

A rendőrök elfogták azokat a rablókat, akik Miskolc belvárosában egy férfitől elvették mobiltelefonját.

 

Volán mögül őrizetbe

Bíróság elé állítási javaslattal tervezi befejezni a rendőrség, annak az ittas sofőrnek az ügyét, akit közúti ellenőrzés során szűrtek ki a forgalomból a miskolci rendőrök.

 

Négyen sérültek

Három balesetben négyen sérültek meg a hétvégén Tolna megyében.